Európai Bizottság

Jócskán megemelné a költségvetési hiánycélt Románia és Brüsszel beleegyezését kéri hozzá

2023. augusztus 30. 12:26 | Portfolio

Jócskán megemelné a költségvetési hiánycélt Románia és Brüsszel beleegyezését kéri hozzá

Az első héthavi deficit a GDP 2,4%-át tette ki, de előretekintve „csaknem lehetetlen elérni” az idei évre kitűzött 4,4%-os GDP-arányos hiánycélt, ezért annak 5,5%-ra megemelését tervezi a román kormány, és erről egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal, hogy közben ne sodorja veszélybe az EU-pénzek lehívhatóságát – jelentette be ma a román pénzügyminiszter.

Új német-francia gazdasági mesterterv érlelődik az Európai Unióban

2023. augusztus 30. 10:15 | Portfolio

Új német-francia gazdasági mesterterv érlelődik az Európai Unióban

A német kormány Franciaországgal együttműködve olyan kezdeményezést javasol, amelynek célja, hogy az Európai Unión belül csökkentsék a vállalatok bürokratikus terheit. A kezdeményezés egy 10 pontos terv része, amelyet Olaf Scholz kancellár és kulcsfontosságú miniszterei, Robert Habeck és Christian Lindner dolgoztak ki.

Az uniós vezetők között is feszültséget okoz a magyar kormánynak fontos terv

2023. augusztus 30. 09:37 | Szabó Dániel

Az uniós vezetők között is feszültséget okoz a magyar kormánynak fontos terv

Az Európai Unión belül egyre feszültebbé válik a bővítési vita az utóbbi időben, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Emmanuel Macron francia elnök és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter is állást foglalt a kérdésben. Különösen Ausztria foglalt határozottan állást, hogy egyelőre nincs itt az ideje a felvételnek, míg Charles Michel már 2030-ra új tagokat látna az államszövetségben, csak erről épp az Európai Bizottságot nem tájékoztatta. Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont egyre többször áll ki a bővítés mellett.

Uniós klímaügyi biztosnak kérte fel a holland külügyminisztert Ursula von der Leyen

2023. augusztus 29. 21:13 | Portfolio

Uniós klímaügyi biztosnak kérte fel a holland külügyminisztert Ursula von der Leyen

A minap lemondott uniós klímaügyi biztos és ügyvezető alelnök helyére javasolja Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök Wopke Hoekstrát, a holland külügyminisztert, így tehát egy, az egyben átvenné Frans Timmermans pozícióját. Mindez úgy történik, hogy Hoekstranak nincs érdemi klímaügyi diplomáciai tapasztalata, noha ő képviseli majd az EU-t a COP28 klímaügyi csúcson, hiszen előtte öt évig holland pénzügyminiszter volt, azt megelőzően pedig a Shell, illetve a McKinsey tanácsadó cégnek dolgozott.

Ahol az EU kudarcot vallott, ott megidézte saját démonait

2023. augusztus 29. 16:59 | Szabó Dániel

Ahol az EU kudarcot vallott, ott megidézte saját démonait

Az euroszkepticizmus térnyerése a kulturális és gazdasági tényezők kölcsönhatásának tulajdonítható, a regionális fejlődés csapdájának koncepciója pedig rávilágít arra, hogy a tartós gazdasági hanyatlás az egyes régiókban, hogyan fokozza az EU-val szembeni elégedetlenséget - derül ki egy az Európai Bizottságnak készült friss tanulmányból. Magyarországon is erősödnek az unióval szembeni ellenérzések, viszont egészen sajátságos a hazai helyzet.

Az Európai Bizottság súlyos pénzmosási kockázatok miatt kapott figyelmeztetést

2023. augusztus 29. 08:33 | Portfolio

Az Európai Bizottság súlyos pénzmosási kockázatok miatt kapott figyelmeztetést

Európa vezető pénzügyi szabályozó hatóságai aggódnak az Európai Unió és három nem uniós ország - Andorra, Monaco és San Marino - között folyó tárgyalásokkal kapcsolatban. Ez a három ország, bár nem tagja az államszövetségnek, jelenleg is tárgyalásokat folytat az EU-val való szorosabb gazdasági kapcsolatról. A szabályozó hatóságok viszont attól tartanak, hogy az ezen országokkal való erősebb együttműködés az illegális pénzügyi tevékenységek fokozódásához vezethet, könnyebbé teheti a pénzmosást és az adóelkerülést.

Macron az EU környékéről is vasvillával üzné el az amerikai lobbit

2023. augusztus 28. 09:15 | Portfolio

Macron az EU környékéről is vasvillával üzné el az amerikai lobbit

Továbbra sem tölti be senki az Európai Bizottság főközgazdászi posztját, mert Emmanuel Macron francia elnök megfúrta Fiona Scott Morton amerikai versenyjogi szakérő kinevezését. Párizs kifogásolta, hogy korábban a legnagyobb techcégek lobbistájaként dolgozott, valamint aggályosnak tartották, hogy egy EU-n kívüli állampolgárt nevezne ki a Bizottság. Viszont a szakértőt nem sikerült kiütniük egy befolyásos brüsszeli pozícióból.

Brüsszel átveszi az internet feletti ellenőrzést, ami a választásokra is kihathat

2023. augusztus 27. 18:05 | Szabó Dániel

Brüsszel átveszi az internet feletti ellenőrzést, ami a választásokra is kihathat

Az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) az átfogó technológiai szabályozás új korszakát nyitja meg, és ahogy az adatvédelmi szabályozás nemzetközi sablonja lett a GDPR-rendszer, úgy a nagy platformszolgáltatókat célzó új irányelv is hamar világszerte norma lehet. Az ajánló algoritmusok rendszerének átláthatóvá tételétől kezdve, a tartalom moderáláson át az álhírek és a káros tartalmak szűréséig rengeteg új kötelezettségnek kell megfelelnie az olyan szereplőknek, mint a Google, a Facebook vagy az X névre átkeresztelt Twitter. A konfliktusok garantáltak, de a végén még a demokratikus rendszereket is megerősítheti a direktíva, gyökeresen árformálva az európai választásokat.

Meglépték a szlovákok, ami a Paksi Atomerőműnek is irányt mutat az orosz leválásban

2023. augusztus 25. 15:29 | Weinhardt Attila

Meglépték a szlovákok, ami a Paksi Atomerőműnek is irányt mutat az orosz leválásban

Az eddigi egyetlen orosz nukleáris fűtőanyag beszállító, a Roszatom leánycége, mellé egy amerikai céggel, a Westinghouse Electric-kel, is nukleáris fűtőanyag szállítási szerződést kötött a Slovenske Elektrarne a saját atomerőművi blokkjai ellátásához - közölte a legnagyobb szlovákiai áramtermelő vállalat pénteken. Ez azért is fontos fejlemény, mert Szlovákia mellett Magyarország, konkrétan az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., is tagja annak a konzorciumnak, amelyet az amerikai Westinghouse svéd leánycége vezet, és amely a minap uniós támogatást nyert el arra az Európai Bizottságtól, hogy gyorsított ütemben sikerüljön leválni a VVER nyomottvizes reaktoroknak a kizárólagos orosz fűtőanyag beszállításról.

Megvan az Európai Bizottság lemondott alelnökének várható utóda

2023. augusztus 25. 14:42 | Portfolio, MTI

Megvan az Európai Bizottság lemondott alelnökének várható utóda

Mark Rutte ügyvivő holland miniszterelnök pénteken Hágában bejelentette, hogy Wopke Hoekstra külügyminisztert (lásd címlapképünkön) jelöli Hollandia új európai uniós biztosának. Hoekstra korábban holland pénzügyminiszterként komoly hírnevet szervezett azzal magának Brüsszelben, hogy erősen ellenezte a koronavírus-válság kitörése idején a közös uniós "koronakötvények" kibocsátását, azaz a pénzügyi terhek megosztását ilyen módon, miközben klímavédelmi diplomáciai tapasztalata nincs. Egyelőre nem lehet biztosra venni, hogy Hoekstra teljesen megkapja azt az uniós biztosi portfóliót, az európai zöld megállapodás ügyének elsődleges vitelét, amelyről holland belpolitikai okok miatt lemondott Frans Timmermans első bizottsági alelnök.

Nő a nyomás az Európai Bizottságon, hogy belenyúljon a 2024-es választásokba

2023. augusztus 24. 08:31 | Portfolio

Nő a nyomás az Európai Bizottságon, hogy belenyúljon a 2024-es választásokba

Mintegy 50 civil szervezet nyomást gyakorol az Európai Bizottságra, hogy szerezzen érvényt a digitális szolgáltatásokról szóló törvénynek (Digitial services act, DSA), és biztosítsa, hogy a jelentős közösségi médiaplatformok megvédjék a 2024-es választásokat a dezinformációtól. A követelések között szerepel a továbbfejlesztett ajánló algoritmusok, a hamis információk láthatóságának csökkentése és a célzott politikai hirdetések megszüntetése. Bizonyos kérések végrehajthatósága továbbra is bizonytalan.

Megszületett a döntés: lemond az Európai Bizottság alelnöke

2023. augusztus 22. 18:30 | MTI

Megszületett a döntés: lemond az Európai Bizottság alelnöke

Benyújtotta lemondását az európai bizottsági tagságáról Frans Timmermans ügyvezető alelnök, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos, miután úgy döntött, hogy jelöltként indul a soron következő hollandiai választásokon - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

Nem is hatályos, már sikító frászt kapott a német ipar az új EU-s szabályozástól

2023. augusztus 22. 08:52 | Portfolio

Nem is hatályos, már sikító frászt kapott a német ipar az új EU-s szabályozástól

A német vegyipar és az autóipar aggodalmát fejezi ki az Európai Unió szén-dioxid határvámjának (CBAM) közelgő bevezetése miatt. A Deloitte tanácsadó cég felmérése szerint a vállalatok nincsenek felkészülve az új karbonvám bevezetésére. Pedig az Európai Bizottság múlt héten közzétett végrehajtási rendelete egy hosszú próbaidőszakot határoz meg.

Jön a karbonvám, közzétette a szigorú szabályokat az Európai Unió

2023. augusztus 17. 15:26 | Szabó Dániel

Jön a karbonvám, közzétette a szigorú szabályokat az Európai Unió

Az Európai Bizottság jelentős lépést tett a szénátszivárogtatás elleni küzdelemben azzal, hogy elfogadta a szén-dioxid-kibocsátási határkiigazítási mechanizmusra (CBAM) vonatkozó szabályokat annak átmeneti szakaszában, amely a folyó év október 1-jén kezdődik és 2025 végéig tart. Csütörtökön pedig a karbonvámként is ismert szabályozás végrehajtási rendeletet is közzétették.

Az EU élesítette az akkumulátoripari szigorításokat

2023. augusztus 17. 15:02 | Portfolio

Az EU élesítette az akkumulátoripari szigorításokat

Az Európai Bizottság közleménye szerint a frissen életbe lépett akkumulátor-szabályozás célja, hogy minimalizálja az akkumulátorok szén-dioxid-kibocsátását, korlátozza a káros anyagok használatát, csökkentse a nyersanyagigényt és elősegítse az akkumulátorok gyűjtését, újrafelhasználását és újrahasznosítását Európában.

A lemondás küszöbére jutott az Európai Bizottság első alelnöke, mert miniszterelnök akar lenni

2023. augusztus 11. 15:51 | Portfolio

A lemondás küszöbére jutott az Európai Bizottság első alelnöke, mert miniszterelnök akar lenni

Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét, javasolta a novemberi hollandiai választásokon közös listájának első helyére a Munkáspárt (PvdA) és a Baloldali Zöldek (GL) - közölte pénteken a zöld párt. A jelöltségről a két pártnak augusztus 22-ig kell szavaznia, és ha aznap hivatalos miniszterelnök-jelöltté válik Timmermans, akkor a szabályok értelmében le kell mondania brüsszeli állásáról, amelynek keretében az Európai Zöld Megállapodás végrehajtásáért felel.

Itt a lehetőség a magyar cégeknek is, hogy részt vegyenek a súlyosan megsérült ukrán energetikai hálózat helyreállításában!

2023. augusztus 10. 13:08 | Weinhardt Attila

Itt a lehetőség a magyar cégeknek is, hogy részt vegyenek a súlyosan megsérült ukrán energetikai hálózat helyreállításában!

Bár az őszi-téli rakétatámadások óta javult az ukrán energetikai hálózatok állapota részben a nyugati, köztük magyarországi, felajánlások hatására, „de ez nem jelenti azt, hogy a helyzet ne lenne súlyos, és ne lenne szükség további segítségnyújtásra a rendszerek biztonságának fenntartása, illetve a következő télre való felkészülés érdekében” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Balogh Ádám, az Energia Közösség Ukrajnai Támogatási Akciócsoportjának vezetője. Az energetikai infrastruktúra szakértő részletesen bemutatta az Ukrajnának szánt eszköz- és pénzügyi felajánlások lehetőségeit és konkrét menetét, illetve azt, hogy ebben milyen segítséget nyújt a nemzetközi szervezet bécsi titkársága, szoros együttműködésben az Európai Bizottsággal. Balogh Ádám a potenciális donorok megnyugtatása érdekében hangsúlyozta, hogy eddig minden felajánlott eszköz célba ért Ukrajnában, illetve a pénzügyi felajánlásoknál sem lehetséges visszaélés, mivel a pénzt a nemzetközi beszerzésben győztes cégeknek utalják, így az nem kerül közvetlenül Ukrajnába. Jelezte, hogy Magyarországról a Mol, illetve más vállalatok is ajánlottak már fel energetikai eszközöket, és egyúttal bátorította is a további felajánlásokra a magyarországi cégeket, illetve arra, hogy vegyenek részt az említett nemzetközi tendereken is.

Részletes keresés